JEGYEZDMEG » Jegyezd+Best Of
Részlet Varga Tibor: A Szent Korona engesztelése 1440-1464.
avagy "Pannónia nem veszítheti el angyal adta koronáját" című könyvéből.

A
Szent Korona és az országlakosok összetartozásának különös misztériuma,
sajátosan volt be építve a magyar király koronázási szertartásba. Az
egy lélek, egy szív, egy hang teremtő ereje indította el az új király
országlását. Ez a szertartási elem a magyar királykoronázási hagyományon
kívül, még a mainziordóban található meg, ám mivel Szent Koronával és
az általa megvalósuló különleges jogi berendelkezéssel csak a mi
országunk rendelkezett, az átvétel iránya nyilvánvaló. Nem lehet azzal, a
Györffy György és más kutatók által is képviselt állásponttal
egyetérteni, mely a német-római szertartásrend követését tételezi fel a
magyar királykoronázási ordó kialakulásakor. Az 'acclamatio', azaz
'közfelkiáltás' intézményének a német hagyományban semmi értelme, hiszen
az alattvalók nem egy angyali korona tagjai. A magyar ország lakosok
viszont a Szent Korona tagjai (membrum Sacrae Regni Coronae) voltak és
az uralkodóval (caput Sacrae Regni Coronae), együtt alkották a Szent
Korona egész testét (totum corpus Sacrae Regni Coronae). Ebben az
esetben van csak értelme a 'közfelkiáltás' kérdésének: "Vajon akarjátok
Királlyá koronázni az itt jelenlévő vitézt?" Ekkor egy hanggal, egy
lélekkel, egy szívvel kiáltották őseink: "Akarjuk! Akarjuk! Akarjuk!" Ez
volt az a pillanat, amikor az angyal megérkezett. Angyali üdvözlet volt
ez, teremtő Ige, mely életre keltette a Szent Korona teljes testét. Egy
szív, egy lélek, egy Ige. Amikor az ország lakosok szíve egyszerre
dobbant, egy szívvé lettek, akkor szállt alá az angyali korona! Ahogyan a
magyar népdal mondja: "Angyal-é vagy madár, ki az ágakon jár,
csattogtatja szárnyát, veri szívem búját." (...)
http://www.integraljatek.hu/irasok/szent%20Korona%20engesztelese.doc Sátán konferenciát tartott. Összehívta a démonokat a világ minden tájáról.
A megnyitó beszédében ezt mondta: Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket
attól, hogy eljárjanak istentiszteletre.
Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat és hogy tudják
az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges
kapcsolatot alakítsanak ki a Megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a
kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy
elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az
úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra,
hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal!
- Ezt akarom tenni. - mondta a Sátán. Eltéríteni őket attól, hogy
megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető
kapcsolatot egész napon át!
- Hogyan tegyük ezt? -- kiabálták a démonjai.
- Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan
cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat - válaszolta.
- Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek
kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön.
- Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket,
hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik
maguknak az üres életformát.
- Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a
családok darabokra hullanak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek
biztonságos menedékek a munka nyomása alól!
- Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyenek képesek meghallani azt a halk, szelíd hangot
- Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor
vezetnek... hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a
számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy
minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak
folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot
Krisztussal.
- Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok
bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe
hirdetőtáblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel,
katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és
mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal
és hiú reménnyel.
- Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a
férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké
váljanak a feleségükkel.
- Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni
a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a
szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó
hamar szétszakítja a családokat!
- Adj nekik télapót, hogy eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a
gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.
- Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a
bűn és a halál feletti hatalmáról.
- Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl
magukat... hogy kimerülten térjenek vissza.
- Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és
Isten teremtményeit csodálják.
- Küldd el őket inkább vidámparkokba!, sporteseményekre, színdarabokra,
koncertekre és moziba.
- Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki
találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.
- Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük
keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni,
fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél
érdekében.
- Működni fog! Működni fog!
- Mekkora terv volt!
A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények
minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon,
hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél
kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus
hatalma hogyan változtatta meg az életüket.
Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt-e a Sátán ebben a cselben. Döntsd
el te magad!
Folytatás a következő oldalon:
1 2 3 4 5 6